Saját Otthon Íze

Valódi ingatlan történetek, emberi döntések

és néhány tál meleg étel a történetek közt

Ez egy ajándék Tőlem, Neked!

• Nem kell feliratkoznod.
• Nem kell megadnod az e-mail címed.
• Nem akarok eladni semmit ezen az oldalon.

Ezt az anyagot azért készítettem, mert az ingatlanok mögött mindig emberek, döntések, helyzetek és történetek vannak –  és ezek ritkán férnek bele egy hirdetésbe.

Ebben a könyvben olyan valós lakás- és házeladásokat mutatok be,

• amelyeket én kísértem végig,
• elmondom, hogyan kerültek hozzám,
• mi működött,
• mi nem,
• és milyen tanulságot érdemes levonni belőlük.

   

Minden történet végén kapsz egy rövid, őszinte összegzést, amit akkor is megértesz, ha most csak gondolkodsz az eladáson,  és akkor is, ha már benne vagy.

És igen – minden történet végén van egy recept is. Mert számomra az otthon nem csak falakból áll,  hanem abból is, ami az asztalra kerül.

Ezt a könyvet nyugodtan továbbküldheted – Sőt! Megkérlek rá, ha tetszett.

Fogadd szeretettel. Ingatlanos Robi

Tartalomjegyzék

1. Ki vagyok én, és miért született meg a Saját Otthon Íze?

2. Hogyan olvasd ezt a könyvet?

3. Pomáz, Donga utca – Ugorj oda
3.1. Egy zártkerti ingatlan története – költözés Máltára

4. MIOSZ családi nap – Dunavarsány – Ugorj oda
4.1. Bakonyi betyárleves, napsütés, nevetés… és egy ötlet, amiből később az Otthon Íze lett
4.2. Bakonyi betyárleves recept

5. Zemplén Győző – Békásmegyer – Ugorj oda
5.1. Hogyan adtunk el egy lakást egy évvel a birtokbaadás előtt

6. Kalmár Kantin – Gulyásleves száz főre – Ugorj oda
6.1. Amikor egy Facebook-posztból közös emlék lett

Ki vagyok én, és miért született meg a Saját Otthon Íze webes kiadvány?

Nem azért írom ezt a könyvet, hogy meggyőzzelek bármiről.

Sokkal inkább azért, hogy lásd az embert az ingatlan mögött – és az ingatlanost az ember mögött.

Ingatlanközvetítőként dolgozom, emellett hitel- és biztosítás közvetítéssel is foglalkozom.

De mielőtt ezek címkék lennének, először ember vagyok, aki nap mint nap emberek életének fontos döntéseiben vesz részt.

Egy lakás vagy ház eladása ritkán csak számokról szól. Sokszor egy korszak lezárása, egy válás, egy örökség,  egy újrakezdés vagy egy nagy lépés az ismeretlen felé.

Ezeket a történeteket nem lehet sablonokba gyömöszölni – és nem is szabad.

Az Otthon Íze ötlete abból született meg, hogy az évek során rengeteg olyan helyzetet láttam, amit egy hirdetés, egy statisztika vagy egy „sikeres eladás” szó egyszerűen nem tud visszaadni.

Ebben a webes kiadványban valós történeteket osztok meg:

• hogyan kerül hozzám egy megbízás,
• milyen kérdésekkel, félelmekkel érkeznek az eladók,
• hogyan születnek döntések,
• és mi történik akkor, amikor végül átadjuk a kulcsokat.

Azért szereztem meg a hitel.- és biztosításközvetítő képzettséget is mert úgy gondoltam, hogy az ügyfeleim teljeskörű kiszolgálásához ezek a plusz szolgáltatások elengedhetetlenek.

A könyvben szereplő receptek pedig nem véletlenek. Sokszor egy eladás végén nem üzleti beszélgetés marad meg a leginkább, hanem egy közös kávé, egy ebéd, egy bogrács mellett eltöltött délután.

A „Saját Otthon Íze” számomra ezt jelenti.

Csak olvasd el a történeteket, vond le a saját tanulságaidat, és ha egyszer úgy érzed, hogy kérdésed van – akkor tudni fogod, hol találsz meg.

Hogyan olvasd ezt a könyvet?

Ez nem tankönyv, és nem is lépésről lépésre útmutató.

A Saját Otthon Íze inkább történetgyűjtemény: valódi eladások, helyzetek és döntések mentén halad.

Olvashatod elejétől a végéig, de nyugodtan belelapozhatsz ott, ahol épp megszólít egy cím vagy egy történet. 

Minden ingatlanbemutatás után találsz egy rövid összegzést. Ez nem kioktatás, inkább egy megálló, ahol érdemes egy pillanatra elgondolkodni. Ha felbukkan ajánlott továbblépés vagy letölthető anyag, az csak lehetőség, nem kötelező – a könyv akkor is teljes értékű, ha csak olvasod.

Nyugodtan továbbküldheted, nem veszít az értékéből attól, ha több emberhez jut el.

Első történet

Pomáz, Donga utca

Egy zártkerti ingatlan története – költözés Máltára

Ez az a történet, ami újra és újra eszembe jut, amikor valaki azt mondja:

„Robi! Látom szereted a kihívásokat!”

De kezdjük az elején.

Ebben az esetben az eladók nem engem kerestek meg. Én voltam az, aki felvette velük a kapcsolatot.

Úgy éreztem – és ezt ritkán mondom ki ilyen magabiztosan –, hogy ezt az ingatlant én el tudom adni annak ellenére, hogy ez nem a legnépszerűbb ingatlan típus a piacon.

Ettől függetlenül el lehet adni: Nem gyorsan. Nem könnyen. De megfelelő áron.

Lászlóval, az egyik tulajdonossal egy rövid telefonbeszélgetés után megbeszéltünk egy időpontot, és kimentem Pomázra, a Donga utcába.

Már az első pillanatban látszott, hogy ez nem egy tipikus ingatlan. Zártkerti besorolás, ami önmagában is külön világ, nincs összközmű, csak fúrt kút van, poros, murvás út, ennél a vételnél nem lehet felvenni klasszikus lakáshitel.…. 

Aki ide szeretne költözni, annak tisztában kell lennie ezekkel a feltételekkel.

A ház háromszintes volt, összesen 105 m2 egy 800 m2-es telken.

Alul egy félszuterén, középen a lakószint (konyha, étkező, fürdő+wc, nappali), felül a beépített tetőtér egy dolgozószobával és egy hálószobával, ahol egy sarokkád is helyet kapott. Az emeletre egy keskeny lépcső vezetett fel.

Ez az ingatlan nemcsak otthon, hanem munkahely is volt egyszerre.

Bejártuk a házat, körbenéztünk a kertben, megnéztem a növényeket, a kerítést, beszéltünk a vízről, a közművekről, mindenről.

A végén leültünk, és őszintén elmondtam nekik: 

– Amennyiben ingatlanközvetítőt kívántok igénybe venni, akkor két lehetőség is kínálkozik:
“vagy megbíztok több közvetítőt és nem lesz igazán elhivatott egyik sem,
vagy kizárólag rám bízzátok és akkor én végigviszem a megbízástól a birtokbaadásig az egész folyamatot, teljes odaadással.”

Nem kizárólagosságról beszéltünk (ilyen kikötés nem lehet egy megbízásnál), nem jogi trükkökről, hanem bizalomról.

Összenéztek. Látszott rajtuk, hogy értik, miről beszélek.

És végül azt mondták:

– „Rendben. Próbáljuk meg így.”

Ezután jött a munka:

• Felmérés
• Vázlatrajz
• Fotók
• Videó
• Irodában: tulajdoni lap lekérése, képfeldolgozás, vágás, zene, feliratok, alaprajz, hirdetésfeladás…

Elindult a hirdetés: nagy portálokon, Facebookon, ismeretségi körben.

És igen…  csörgött a telefon.

De a legtöbben nem olvasták el a hirdetést. Csak a megszokotthoz képest a kedvező árat látták.

– „Hitel van?”

– „Nincs.”

– „Akkor nem jó.”

Ez újra és újra megismétlődött.

Egészen addig, amíg fel nem hívott egy fiatal srác.

– „Figyelj, mi pont elvonulnánk a világtól. Nem baj a fúrt kút, nem gond a poros út. Nem baj a lépcső. Nem kell hitel ezért ez a ház lehet, hogy nekünk való.”

Fiatal, kedves pár a megbeszélt időppontra pontosan érkeztek és megtekintettük az ingatlant.

Miközben megmutattam nekik mindent, Lászlóék csendben ültek a kertben, a sütögető mellett.

A végén leültünk mind az öten. Nem tipikus üzleti megbeszélés volt, hanem egy jó hangulatú beszélgetés a tényekről és a lehetőségekről.

Kérdésekre elmondtam újra, pontosan, mire számíthatnak. Semmit nem szépítve.

Az irányár 61,5 millió forint volt. Megállapodtunk 59 millióban. Kezet fogtunk.

Kitöltöttük a vételi szándéknyilatkozatot. A vevő azonnal utalt 1% foglalót az eladók részére.

Nem volt hitel az ügyletben, de a vevőknek még el kellett adniuk egy vidéki házat.

Ennek ellenére bevállalták az ügyletet, amihez természetesen ez eladók rugalmassága is elengedhetetlen volt.

Június eleje volt. A teljes vételár kifizetésének határidejére 2025 december 31-e lett meghatározva.

És itt jön a történet egyik legszebb része.

Augusztusban Lászlóék Máltára költöztek!

Az a döntés született, hogy nem fognak decemberig várni, inkább előbb adják át az ingatlant a vevőknek, mint hogy a teljes vételár beérkezett volna. Nem bírtokbaadták, hanem átadták használatra a teljes vételár kifizetéséig (nagy különbség!)
Az eladók a vevőkre bízták még a Perzsa-cicájukat is!

Ez óriási bizalom a vevők felé.

Természetesen mindennek volt jogi kerete, és mindenki tudta, mi történik, ha bármi félremegy. De nem ment. Sőt.

Az átadás napja előtt László felhívott és tájékoztatott arról a tervéről. hogy egy rendes átadási bulit szervezett és erre meghív engem is.

És csináltunk is egy rendes bulit!
Eladók, vevők és az ingatlanos, együtt. Pizza, bor, sör, pálinka. Nevetés. Történetek.

Még énekeltünk is.

A legjobb birtokbaadás volt, amit 23 év alatt átéltem.

December 15-én a teljes vételár megérkezett, az ügylet lezárult.

De a történet még itt sem ért véget.

Lászlóék annyira jól érezték magukat ebben az egész folyamatban, hogy meghívtak egy hétre Máltára.

A repülőt természetesen én fizetem, de szállásra és jó társaságra nem lesz gondom!

Konklúzió – mit tanít ez a történet?

Ez az ügylet megint megerősítette bennem, hogy a „nehéz ingatlan” nem azt jelenti, hogy eladhatatlan — csak azt, hogy több előkészítést, több türelmet és pontosabb célzást igényel. Zártkerti ingatlannál különösen fontos, hogy minden alapfeltétel már az elején tiszta legyen: a közművek helyzete, a megközelítés, a finanszírozhatóság (van-e hitel vagy nincs), és a jogi sajátosságok.

Ha ezek őszintén és érthetően ki vannak mondva már a hirdetésben is, akkor a megtekintésre nem „ingatlanturisták” érkeznek, hanem olyan érdeklődők, akiknek ez az életforma tényleg belefér. Innentől a siker nem szerencse kérdése, hanem egy egyszerű, de következetes sorrendé: reális ár + korrekt pozicionálás + pontos tájékoztatás + kézben tartott folyamat.

A tanulság számomra az, hogy minden ingatlantípushoz létezik működő értékesítési stratégia — csak meg kell találni hozzá a megfelelő tempót, a megfelelő kommunikációt, és bele kell tenni a munkát. Ha ez megvan, akkor a végén minden szereplő úgy érzi: pontosan tudta, mire mond igent — és ettől lesz egy ügylet nemcsak lezárt, hanem jó élmény is.

​

Második történet

MIOSZ – ETIKUS Ingatlanos családi nap – Dunavarsány

Bakonyi betyárleves, napsütés, nevetés… és egy ötlet, amiből később a Saját Otthon Íze lett

Dunavarsány, a Duna-part, és a bogrács, ami történelmet írt

2024 májusában emailben jött a hír: a MIOSZ és az „Etikus ingatlanos” közösség családi napot szervez Dunavarsányban, a Duna-parton, a sportcentrumban.

Ahogy elolvastam a felhívást, már előre mosolyogtam. Tudod, van az a pillanat, amikor az ember érzi: ebből vagy egy nagyon jó nap lesz… vagy egy legendás, olyan, amit még évek múlva is úgy mesélünk, hogy „na, emlékszel, amikor…?”

Ez az a nap legendás lett.

A helyszín már önmagában hozta a hangulatot: Duna-part, napfény, sportpályák, árnyékot adó fák, és az a fajta laza nyüzsgés, amitől az embernek azonnal lelassul a szívverése. Mindenhol beszélgetés, nevetés, gyerekzsivaj, és a háttérben a víz — mintha a lassan folyó Duna direkt azt mondta volna: nyugi, most nem rohanunk.

A programok is pont olyanok voltak, amikre egy hétköznapi napon nincs idő: kenu, horgászat, foci, pingpong, sakk… és persze a főzőverseny, ami minden ilyen napnak a koronája. A csapatok sorban találták ki a fantázianeveket, volt ott kreativitás rendesen.

A mi csapatunk — teljes komolysággal, mégis röhögve — ezt a nevet választotta:

„Van az a pénz”

Ne kérdezd, honnan jött a névválasztás. Nem voltam részese a szavazó bizottságnak.

A többi csapat szépen kalákában főztek: az egyik pucolt, a másik kavart, a harmadik meg természetesen szakértett, mintha egy Michelin csillagos főszakács lenne.

Én viszont már a jelentkezésnél tudtam, hogy nálam ez másképp fog működni.

Chaten tartottuk a kapcsolatot a csapattal, amikor a szervezés elkezdődött. Megírtam a többieknek:

– Figyeljetek… én vállalom az egész főzés részét. Bevásárlást, előkészítést, főzést. De csakis egyedül főzök.

Egy darabig nem érkezett válasz, de valaki megtörte a csendet:

– Egyedül?! – kérdezte

– Egyedül – válaszoltam.

Nem azért, mert én valami különc vagyok… jó, de. Egy kicsit.
Egyszerűen csak ismerem magam: ha valaki belenyúl a fazékba, okosba’ megkever, aztán még rászór „csak egy kicsi sót”, abból nálam két perc alatt konyhai világháború lesz.
Volt már rá példa: baráti főzés, valaki beletett valamit, mondván, hogy „jobb lesz úgy”. Ránéztem, és ennyit mondtam:

– Rendben. Akkor innentől te csinálod.

És ott hagytam.

Szóval igen: nálam vagy én, vagy más. A kettő együtt… az már nem működik.

Egyetlen dologban kértem segítséget, mert az nem az erősségem, nincs hozzá türelmem: a csipetke készítsében. Vittem tojást, lisztet, sót, egy kis vizet, és megkértem a kolléganőket, hogy készítsék el.

– Lányok, csináltok nekem csipetkét? De olyat, amire ránézek, és tudom, hogy szeretettel készült!

A következő pillanatban már gyúrták a tésztát, csipkedték a csipetkét, és közben mentek a sztorik, a poénok, meg az a fajta jókedv, amit nem lehet megrendezni.

A sportközpont adott bográcsot, fát, és tűzrakó helyet — én, mivel elsőnek érkeztem, választhattam is. Kiszúrtam magamnak egy fás, árnyékos sarkot. Tökéletes volt: én ráláttam mindenkire, mindenki rálátott ránk, és közben nem tűzött oda a nap úgy, hogy a végén én is esetlegesen odaégjek.

Egy kolléga segített tüzet rakni, majd felállítottam a bográcsot és nekiálltam a főzésnek. A magam dolgával voltam elfoglalva, ezért nem jártam körbe megnézni, hogy ki mit főz. Csak tettem a dolgomat, ahogy szeretem: szépen, nyugodtan, jó tempóban.

Na de a többiek… ők házaltak folyamatosan (értsd jól!).

Nálam is megjelent egy kolléga, szimatolt egyet, és kérdezte:

– Mit csinálsz, Robi?

– Bakonyi betyárlevest.

– Az milyen?

Én meg ránéztem, és azt mondtam:

– Olyan… olyan bakonyis. És betyárosan finom lesz.

A csapatom közben tényleg élte az életet. Pingpong, foci, kenu, beszélgetés, nevetés — mint egy mini nyári tábor. Időnként odajöttek hozzám, mintha én lennék a „bázis”, és kérdezték:

– Kell valami, segítsünk valamiben, szomjas vagy? Ez utóbbira álltalában igennel feleltem. 🙂

Valahonnan érdekes módon, előre megfontolt szándékkal előkerült egy “kis” házi pálinka, aztán borocska, sör… és persze egy zenelejátszó is, mert ez így teljes. Olyan zenék szóltak, hogy esküszöm, a bogrács is ütemre rotyogott.

És akkor jött az a pillanat, amit most is tisztán fel tudok idézni.

Volt egy kis pihenőidő, amikor nem kellett kavarni. Megálltam. Hátraléptem kettőt. Ránéztem a társaságra.

És hirtelen… elérzékenyültem.

Ott voltak a kollégák, akik hétköznap konkrétan darálják a napot: hívások, egyeztetések, mutatások, ügyvéd, alkudozás, stressz, határidők. A „szakma” teljes nyomása.

Most meg… felszabadultan nevettek. Sportoltak. Meséltek. Gyerekek szaladgáltak, előkerültek családi történetek, élethelyzetek, olyan mondatok, amik egy irodában sosem hangzanának el.

És akkor ütött meg igazán a felismerés: mi is emberek vagyunk.

Nem „bunkó ingatlanosok”. Nem „az a szakma, akit mindenki szid”.
Hanem érző, fáradó, küzdő, nevető emberek. Társas lények. Csak ezt a legtöbben nem látják, mert munka közben a szerep látszik.

Ott, a Duna-parton, a bogrács mellett villant be a gondolat: „Ezt meg kellene mindenkinek mutatni.”

És innen pattant ki az az ötlet, ami később az Otthon Íze projekt alapja lett: hogy az ingatlanos ne csak név legyen meg telefonszám, hanem ember. Történettel. Tapasztalattal. Ügyfélvéleménnyel. És igen: egy kedvenc recepttel, ami valahogy mindent közelebb hoz.

Mert így leszünk megjegyezhetőek. Így lesz a szakmánk emberközelibb.

Na de közben a leves nem főzi meg magát, úgyhogy vissza a versenyhez.

Eljött a kóstolás ideje. A szabály egyszerű volt: minden csapat minden tagja megkóstolja mindenki ételét és utána leadja a szavazatát a Vikinek.

Én viszont… mivel olyan vagyok, hogy nem kóstolgatok (még legtöbbször a sajátomét sem), nem mentem körbe, nem pontozgattam, és természetesen a sajátomra sem szavaztam. Én csak főztem.

Aztán jött az eredményhirdetés.

Egyszer csak hallom, hogy mondják:

– A “Van az a pénz” csapat nyerte a versenyt!

Néztem, mint aki nem biztos benne, hogy jól hallotta. Viki, az etikus ingatlanos közösség vezetője odahívott, és mutatta a szavazólapot.

Az egyik csapat kapott kettőt. A másik hármat. A harmadik is hármat.

Mi pedig… tizennégyet. Tizennégyet, érted?!

Ott álltam a bogrács mellett, a merőkanállal a kezemben, és csak ennyit tudtam mondani:

– Na jó… akkor ez most vagy nagyon jó lett, vagy mindenki nagyon éhes volt.

Nevetés, taps, gratuláció — és jött a díj: rozé bor, meg egy művészien elkészített Vándor Bogrács, amit egy évig én birtokolhattam. Végtelenül boldog és büszke voltam.

De a nap legjobb része… csak ezután következett.

Ahogy elkészült a leves, megvolt az eredményhirdetés, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki hozzánk jön enni.
Én negyven főre főztem. A csapatunkban meg voltunk vagy nyolcan.

A negyven adag úgy fogyott el, mintha sáskajárás lett volna a tábortűz körül. 🙂
Volt olyan is, aki repetázott. Volt, aki dobozba vitt belőle elvitelre. Én meg csak álltam ott és büszkén néztem, ahogy jóízűen esznek, nevetnek, dicsérnek.

És akkor éreztem azt a nagyon egyszerű, nagyon tiszta dolgot: örömet adni fantasztikusan jó dolog!

A nap végén összeültünk, ünnepeltünk, nevettünk, énekeltünk. Pakolásnál még egyszer körbenéztem a társaságon, és ugyanaz futott át rajtam, mint korábban:

jó emberekkel lenni és enni nagyon jó!

​

Profi videó az eseményről

És most jöjjön az első recept

Bakonyi betyárleves

Hozzávalók 10 adaghoz – ahogy én készítettem

• 90 dkg sertéscomb
• 25 dkg kolozsvári szalonna
• 60 dkg lángolt kolbász (csípős és csemege)
• 100 dkg gomba
• 50 dkg leveszöldség sárga.- és fehérrépa, zeller vegyesen
• 3 közepes fej vöröshagyma
• 8 gerezd fokhagyma
• 1 csokor kapor
• 3 db paradicsom
• 3 db zöldpaprika
• 2 ek fűszerpaprika
• 5 dl tejföl
• 3 evőkanál finomliszt
• só ízlés szerint
• bors ízlés szerint (őrölt)
• őrölt fűszerkömény ízlés szerint
• 25 dkg csipetke
• 5 l víz
  sok-sok szeretet, lelkesedés…

Elkészítés

A füstölt szalonnát apróra vágtam, kisütöttem a bográcsban, lassú tűzön, hogy oda ne égjen és minél több zsiradék kisüljön belőle.
Majd a szalonnára rádobjuk az apróra vágott hagymát, üvegesnél egy kicsit jobban lepirítottam (halvány barna színe lett), majd rátettem az egyenletes(!) kockára vágott sertéshúst, és fehéredésig pirítottam.

Megjegyzés: a pörkölt, attól lesz pörkölt, hogy a húst lepörköljük! Ettől az ízek a húsban maradnak, a széleiről leesnek apró kis darabkák, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy sűrű szaftot kapjunk.

Ezután adom hozzá először a fokhagymát, amit ugyancsak egy kicsit lepirítok, hogy jobban kioldódjon belőle az olajos fokhagyma íz, de óvatosan, nehogy odaégjen, mert könnyen keserű íze lesz. Majd jön a kockára vágott paradicsom és zöldpaprika.
Felöntöttem vízzel, adtam hozzá sót, borsot és köményt.

Az egészet félpuhára főztem, majd kiemeltem a bográcsot az állvánnyal együtt a tűzrakó helyről és vártam egy kicsit, hogy a zsiradék a felszínre jöjjön és beleszórtam a fűszerpaprikát. Azért csinálom így mert a paprikában lévő vitaminok (A vitamin és béta karotin) zsírban oldódnak.

Vártam egy 5-6 percet, amíg a zsír beszívja a paprikát, majd visszatettem a tűre a bográcsot.
Amikor a hús már majdnem jó, hozzáadtam a gombát, leveszöldséget, az összeaprított kapro és a karikára vágott lángolt kolbászt.
Puhára főztem mindent, majd készíttem egy tejfölös habarást. A lisztet a tejföllel és egy kis levessel simára kevertem (hőkiegyeenlítés) egy nagyobb edénybe és behabartam vele a levest. ezzel egy időbe került bele a lányok álltal elkészített csipetke is.

Hozzávetőleg még 10-15 percet főztem, folyamatos keverés közben, mivel az a fránya csipetke képes leszállni a bogrács aljára és előre megfontolt szándékkal odaégni.

Jöhet a tálalás. Jó étvágyat!

Harmadik történet

Zemplén Győző utca – Békásmegyer

Amikor nem az idő sürget

Augusztus 12-én csörgött a telefonom.
Egy nagyon kedves, mosolygós hang jelentkezett be a vonal túlsó végén.

– „Jó napot kívánok, Mária vagyok… az egyik liftben láttam a plakáton az ön hirdetését, ami már többször felkeltette a figyelmemet, és valamiért szimpatikusnak találtam.”

Mária elmondta, hogy el kívánják adni a III. kerületben, Békásmegyeren a Zemplén Győző utcában lévő lakásukat és erre keresnek megbízható ingatlanközvetítőt.
“Jó számot hívott!”

Másnapra, augusztus 13-ra megbeszéltük a találkozót, amikor a párja is otthon lesz.
Sokan mondják, hogy a 13-as szám balszerencsés. De nem! Nagyon közvetlen, nyitott,
kedves és együttműködő megbízókat ismerhettem meg.
Hamar átváltoittunk a tegeződő stílusra.

Az ingatlan: Békásmegyer, hegy felőli oldal, egy tízemeletes ház 9. emeletén lévő
57 m2-es, 1 + 2 félszobás, étkezős lakás.

Ott voltak ők ketten Marcsi és a férje, Róbert – igen, pont úgy hívták a férjét, mint engem.

Leültünk az étkezőben, egy szép üvegasztal mellé, és beszélgetni kezdtünk.

Én ilyenkor nem az ingatlannal kezdek, hanem az eladás céljával. Miért adják el, mi az eladást követő tervük…

Ezeket nagyon fontos előre tisztázni, mert a cél határozza meg:

• az értékesítési stratégiát,
• a tempót,
• a marketinget,
• és azt is, hogy mennyi mozgásterünk van.

Marcsiék őszintén elmondták, hogy nemrég lecsúsztak egy új építésű lakásról.
Nem azért, mert nem akarták, vagy nem volt rá mód, hogy megvegyék, hanem azért mert a szerződésben olyan tartalmi elemek és kikötések voltak amiért nem érezték magukat biztonságban.

Viszont már kinéztek egy másikat, egy új projektet, ahol a kivitelezővel sikerült megállapodni.
Csakhogy… ott még csak földmunka zajlott, és az átadás 2026 novemberére volt tervezve.

Itt már tudtam:
👉 ez nem egy kapkodós eladás lesz.

Meg is kérdezték:

– „Robi szerinted mikor kezdjük el az értékesítést? Várjunk 2026 tavaszáig?”

Én azt javasoltam:

– „Ne várjunk. Kezdjük el most.”

Javasoltam, hogy az értékesítés már most elkezdődhet, viszont a feladatom jelen esetben az, hogy olyan vevőt kell találni, aki ráér egy évet várni, most tud dönteni, viszont cserébe a jelenlegi piaci áron tud vásárolni.

Ebben az esetben az eladó megnyugszik, mert el van adva az ingatlan, a vevő is hátradőlhet, mert meg van az áhított lakása.

A javaslatomat elfogadták.

Innentől jött a klasszikus, de alapos munka:

• felmérés,
• felújítási adatok,
• klíma, fűtés, rezsi, közös költség,
• tájolás,
• benapozottság (igen, erre külön applikációt használok),
• és minden további apró részlet, ami az értékesítéshez fontos infó.

Őszintén mondom, ritkán látok ennyire igényesen karbantartott lakást. Ez tipikusan az a lakás volt, aminek „gazdái vannak”.

És itt hoztam egy tudatos döntést.

Bár megvan az összes felszerelésem, és tudásom, hogy profi marketing anyagot készítsek, de úgy éreztem, hogy ez az ingatlan többet érdemel.

A saját jutalékom terhére egy profit hívtam, aki minden nap azzal foglalkozik, hogy az eladó ingatlanokról kiváló anyagokat készítsen: fotók, videó, 3D-séta.

Ha egy ilyen igényes anyaggal kerül ki az ingatlan a nyilvánosság elé akkor egyből látszik, hogy mind az eladó, mind az értékesítő minőséget kínál a megfelelően megállapított áron.

A 3D ingatlanséta különösen hasznos, mert a vevőjelölt már az első pillanatban átlátja az ingatlan adottságait, a felszereltségeit, így kevesebb lesz a felesleges megtekintések száma
és tényleg azok jöjjenek el, akiknek ez az ingatlan megfelel.

Marcsiék szó szerint el voltak ájulva az anyagtól.
A zene, a vágás, a megfogalmazás – minden a helyére került.

Webséta

Elindítottam a hirdetéseket, jöttek a hívások.
Megtekintés viszont nem lett rögtön.

És igen…
itt megint előjött az örök klasszikus: nem mindenki olvassa el a hirdetést.

Pedig az első mondat ez volt:
👉 „Az ingatlan birtokbaadása 1 év múlva, november végén lehetséges.”

Ezt most zárójelben mondom, teljes udvariassággal: olvassátok el a hirdetéseket.
Mindenkinek könnyebb lesz.

Aztán jött egy hívás.
Egy hölgy hívott, a párja nevében, aki nem magyar állampolgár, így ő tolmácsként is szerepelt az ügyletben.

Október 6-án megnézték a lakást, mindent átbeszéltünk.
Nagyon tetszett nekik az ingatlan.

Az árról is szó esett, de mondtam:

– „Nem kell most és itt azonnal dönteni és ajánlatot tenni. Aludjatok rá egyet.”

Ráaludtak.
Másnap hívtak és tettek egy ajánlatot, amit továbbítottam Marcsinak és Robinak.

Ők is aludtak egyet, majd a javaslatomra tettek egy ellenajánlatot, amit a vevő elfogadott.

Írásba foglaltuk, átutalta az eladó részére az 1% vételi biztosítékot (soha ne adj át vételi biztosítékot ingatlanközvetítőnek! Nem azért mert megbízhatatlan, hanem azért mert jogilag nem kezelhet pénzt. Vagy letétbe kell helyezni egy ügyvédnél (ezt ők igazán nem szeretik, mert sok vele az adminisztráció), vagy ahogy ebben az esetben is, át kell utalni az eladó számlájára, a közleménybe bele kell írni az ingatlan címét vagy a Hrsz-t és azt, hogy “foglaló”). Ha jelzed nekem, akkor küldök egy vételi szándéknyilatkozat mintát).

2025. november 13-án (már megint a 13-as szám) aláírták az adásvételi szerződést, és kiegészítették 10%-ra a foglalót, valamint átutalták az önerő összegét is.

A hitelkérelmet 2026 augusztusában indítják. Addig mindenki hátradőlhet.
A vevő tudja, hogy megvan a lakás, Marcsiék tudják, hogy eladták az otthonukat.
Így senki nem kapkod, nem vagyunk az idő szorításában.

Konklúzió – mit tanít ez a történet?

✔️ Nem csak az az ingatlan eladható, amibe azonnal be lehet költözni.

Ha a cél világos, az idő nem akadály.

 ✔️ A megfelelő stratégia összehangolja az eladó és a vevő motivációját.

Itt mindkét fél nyert.

 ✔️ A jó marketing nem hangos, hanem pontos.

És kiszűri az „ingatlanturistákat”.

 ✔️ A bizalom nyelvi akadályokon is átmegy.

Tolmáccsal dolgozni nehezebb – de nem lehetetlen.

Negyedik történet

Kalmár Kantin – Gulyásleves száz főre

Amikor egy Facebook-posztból közös emlék lett

Tagja vagyok egy Facebook-csoportnak, amit úgy hívnak: Kalmár Kantin. Mondhatnám, hogy ez egy virtuális szakmai közösség, ahol Kb. hatezer tag van, ingatlanosok, hitelesek … stb., szóval mindenféle szakmabeli arcokat tömörítő közösség.

Nem csak szakmázunk, hanem beszélgetünk, vitázunk, ötletelünk… meg néha egyszerűen csak jól vagyunk együtt.

Ez nem az a „ki mennyit tud” típusú közeg. Inkább az a fajta hely, ahol emberek találkoznak szakemberekkel, akiktől adott esetben lehet kérdezni is. 

2023 júniusában jött a felhívás: legyen egy Kantinos találkozó a Dunaparton, olyan helyen, ahol lehet bográcsozni. A program egyszerű volt, mint néhány alaprajz a hirdetésekben: találkozzunk, iszunk, főzzünk, eszünk, történeteket mesélünk …

Ide jön egy kantinos kép

Én meg… hát én az ilyenre programokra kapható vagyok, főleg akkor, ha valamilyen feladatot is vállalhatok.

Beírtam a csoportba, tök lazán, félvállról, mintha csak azt mondanám, hogy “szia, itt vagyok!”:

– „Én benne vagyok. Imádom a Dunapartot, és szeretek főzni is. Ha gondoljátok, megfőzök mindenkire.”

A csoport egyik adminja, Görzsöny Péter – akivel addig személyesen még nem is találkoztam – valamiért hitt bennem. Talán túl magabiztosan ajánlottam fel a szolgálatomat, vagy simán túl nagy volt az arcom, de Péter hitt bennem és rám bízta a főzést és annak megszervezését.

Ennyit írt:

– „Oké, legyen.”

Innentől nem volt visszaút.

Abban maradtunk, hogy nem csinálunk belőle művészetet: jó magyaros gulyásleves lesz, rendes marhalábszárból. Olyan, aminek illata, tartása van, és nem kell hozzá prezentáció, hogy megértsd, miért jó ez az étel.

Aztán közeledett a jelentkezési határidő… én meg nézegettem a visszajelzéseket, és egyszer csak jött az összlétszám.

👉 Százan jönnek!

Na itt történt meg az, hogy belül megálltam, és magamban megszólaltam:

– „Na, Robi… ez most bevállaltad! Abban biztos voltam, hogy jó lesz az étel, de emlékezetessé is akartam tenni azt a napot

Előre lementem a helyszínre felderíteni a terepet. Tudod, ahogy szoktam: ha valamit vállalok, szeretem látni, mibe nyúlok bele. A Római parton a hely neve, ahol el fogom követni a főzés cselekedetét: 

Két Rombusz

A parkban áll két régi busz, romos állapotban. Két rom-busz… vagyis: Két Rombusz. Nagyon találó név!

Megnéztem a bográcsfelhozatalt, és hamar kiderült: egy bogrács kevés lesz. Száz emberre nem lesz elég egy, így kettőt kellett az üzemeltetőtől rendelnem.

És ezzel elkezdődött a projekt.

Nem csak úgy „odamegyünk, aztán lesz valami”, hanem rendesen, ahogy kell:

bevásárlás, előkészítés, szervezés – minden, ami egy normális gulyás mögött van, csak éppen egy kicsit nagyban – száz főre.

A bevásárlás… hát az nem bevásárlás volt, inkább egy kisebb hadművelet.

A hagyma pucolása pedig… na az egy külön fejezet lehetne a túlélő könyvemben.

Mert a marhalábszár nem az a „dobd be és kész” kategória. Az a hús tiszteletet kér. Időt, figyelmet, türelmet. Egy teljes napom ráment az előkészítésre – de közben valahogy élveztem. Tudod, amikor fáradsz, de jólesik, mert tudod, miért csinálod.

A főzés napján természetesen korábban kimentem, mint a többiek. Egy ilyen mennyiségnél nincs olyan, hogy „majd alakul”. Itt csak olyan van, hogy négy-öt óra, tűz, fakanál, és a figyelem, ami nem enged el egy percre sem.

Júniusi hőség volt, a bogrács alatt lobogott a tűz, én meg kavartam, figyeltem, fűszereztem, és próbáltam úgy csinálni, mintha teljesen természetes lenne, hogy épp száz ember ebédjét kevergetem.

Közben szépen lassan szállingóztak a kollégák. Jöttek a beszélgetések, a nevetések, a sztorik. Ment a szakmázás is persze – mert ingatlanosoknál ez olyan, mint a só: akkor is belekerül, ha nem kérted.

A büfés busznál közben hosszú sor állt… én meg nem tudtam elszakadni a bográccsal kötött „házasságomtól”. És ezt a többiek észrevették.

Egyszer csak megjelent valaki egy sörrel:
– „Ezt nem kérted, de szükséged van rá.”

Aztán jött a következő… Meg a következő.

Természetesen mértékkel – de a gesztus… na az betalált. Mert ott, abban a melegben, a füstben, a bogrács mellett, az ember nem csak szomjas lesz. Hanem kicsit meg is hatódik, azáltal, hogy érzi a törődést. Csak ezt persze nem mondja ki hangosan, mert akkor még a végén érzelgősnek néznék.

Aztán eljött a pillanat: elkészült a gulyás.

És jött az a rész, amit a legjobban szeretek.

Hátraléptem egyet, és odaadtam a merőkanalat az éhes kantinosoknak:

– „Gyertek. Szabad a pálya.”

Természetesen mértékkel – de a gesztus… na az betalált. Mert ott, abban a melegben, a füstben, a bogrács mellett, az ember nem csak szomjas lesz. Hanem kicsit meg is hatódik, azáltal, hogy érzi a törődést. Csak ezt persze nem mondja ki hangosan, mert akkor még a végén érzelgősnek néznék.

Aztán eljött a pillanat: elkészült a gulyás.

És jött az a rész, amit a legjobban szeretek.

Hátraléptem egyet, és odaadtam a merőkanalat az éhes kantinosoknak:

– „Gyertek. Szabad a pálya.”

Onnantól már nem én voltam a főszereplő, hanem az étel. Én csak néztem, ahogy szednek:

van, aki a sűrűjéből kéri, van, aki a levét szereti jobban. Mosolyok, kóstolások, bólogatások.

Aztán egyszer csak… csend lett.

Az a jóféle csend. Amikor senki nem beszél, mert eszik.

Na, az mindennél többet mond. Ott tudtam, hogy ez működött. Nem „elment”, nem „jó lett”, hanem tényleg jó lett.

Utána jöttek a szívemet melengető dicséretek. Én meg ott álltam, és bevallom: fürödtem a sikerben. Mert száz embernek főzni nem csak munka. Az már élmény. Olyan, amit még napok múlva is érzel a karodban… és a szívedben.

A nap végén Zádor Éva kolléganőm segített hazajutni autóval – mert én inkább a jókedvet választottam.

Ezúton is köszönöm, Évi! (Komolyan: hős vagy.)

És azt hinnéd, itt vége… de nem.

A Kalmár Kantinnak vannak heti podcastjei, és nagy meglepetésemre meghívtak egy adásba. Nem szakácsként, nem „a gulyásos Robiként”, hanem hitelszakértőként.

Az adás megkezdése előtt Pétertől, Attilától és Danitól kaptam egy közös ajándékcsomagot, ami nagyon váratlanul ért és még jobban esett:

egy üveg whisky és egy Kalmár Kantinos bögre.

Így köszönték meg a dunaparti főzést.

(A whisky… hát… az már nincs meg. A bögre megvan. Szóval lehet, hogy előbb-utóbb megint főznöm kell, mert az élet rendje nem borulhat fel. ☺️)

Most is abból a bögréből iszom a kávémat. És valahányszor ránézek, ugyanaz ugrik be: a Dunapart, a Két Rombusz, a bogrács, a füst, a nevetések… és száz ember, aki jóízűen evett.

Egy Facebook-posztnak ritkán lesz ilyen íze.

Konklúzió – miért jók az ilyen történetek?

✔️ Mert a közösség nem csak szakmai kapcsolatokból áll.

✔️ Mert együtt lenni, enni, nevetni legalább olyan fontos, mint üzletelni.

✔️ Mert egy jó étel hidakat épít emberek között.

✔️ És mert az ingatlanos is ember – érző, alkotó, társas lény.

És most jöjjön a második recept

Bográcsgulyás 10 főre

Hozzávalók

Elkészítés

A szalonnát felkockázom és lassú tűzön kiolvasztom belőle a zsiradékot, majd az apróra vágott vöröshagymát lepirítom amíg halványbarna nem lesz.
Itt egy pillanatra meg szoktam állni, mert imádom a zsírban pirított hagymát friss, ropogós kenyérrel. 1-2 darabot beverek és folytatom.
A hagymához hozzáteszem a paradicsompürét és azt is folyamatos keverés mellett 1-2 perc alatt lepirítom, ezzel elvesem a savas hatását.

Most rakom bele az egyenletesen felkockázott (1,5-2 cm-es darabok) marhalábszárat és lepörkölöm. Az első receptben is leírtam, de megismétlem itt is, mert nagyon fontos: a pörkölt, attól lesz pörkölt, hogy a húst lepörköljük! Ettől az ízek a húsban maradnak, a széleiről leesnek apró kis darabkák, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy sűrű szaftot kapjunk.

Amikor a hús egyenletesen kapott egy minimális kérget (nem brassóit készítünk!), hozzá adom először a fokhagymát, amit ugyancsak egy kicsit lepirítok, hogy jobban kioldódjon belőle az olajos fokhagyma íz. Óvatosan, nehogy odaégjen. Majd a bográcsba kísérem a kockára vágott paradicsom és zöldpaprikát.
Felöntöttem megfelelő mennyiségű vízzel, hozzáadtam a sót, borsot és köményt.
Az egészet félpuhára főzöm, majd kiemelem a bográcsot az állvánnyal együtt a tűzrakó helyről és várok egy kicsit, hogy a zsiradék a felszínre jöjjön, amire a fűszerpaprikát szórom. Azért csinálom így mert a paprikában lévő vitaminok (A vitamin és béta karotin) zsírban oldódnak.

Várok 5-6 percet, amíg a zsír beszívja a paprikát, majd visszatettem a tűre a bográcsot.

Addig hagyom az egészet főni, míg a hús megpuhul. Miután a hús megpuhult, mehet bele a répa, majd rá 10 percre a krumpli és a petrezselyem, illetve a zeller. Addig főztem amíg minden pont kellemesen puha nem lett.
A végén tettem bele csipetkét is – ezt vásároltam, mert valahogy nem éreztem, hogy 100 főre elkezdek csipetkét szaggatni. ☺️

Fontos, hogy amikor belekerül a csipetke, akkor folyamatosan kavargatni kell, mert hajlamos leégni a bogrács aljára!

Jó étvágyat!

Az e-bookom első részének a végére értem

Köszönöm, hogy velem tartottál a Saját Otthon Íze történeteiben.

Folytatás – ha van kedved még egy kicsit velem maradni

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom: ingatlanok mögött mindig emberek vannak – döntésekkel, félelmekkel, reményekkel… és néha egy bogrács melletti jó beszélgetésekkel.

Ha tetszett, küldd tovább nyugodtan azoknak, akik épp eladás, vétel előtt állnak, ingatlant keresnek és szükségük van egy őszinte, gyakorlatias támogatásra, … vagy egyszerűen csak szereti az ‘otthon ízű’ történeteket és recepteket. Lehet, hogy pont jókor kapják meg ezt a példányt.

1) Ha kérdésed van, írj nyugodtan

Ha eladás előtt állsz, vagy csak gondolkodsz rajta, és közben felmerül egy kérdés, szívesen segítek – díjmentesen, emberi módon, sallang nélkül. (Néha egy jó kérdés már fél megoldás.)

E-mail: sajatotthon@sajatotthon.com; Telefon: +36 70 611 8504 

2) Ez a web könyv ajándék, és nem kötelező feliratkozni egyetlen hírlevélre sem – csak ha neked is szükséged van értéket adó hetente megjelenő tartalmakra.

➡️ Hírlevél-feliratkozás: KÉREM A HÍRLEVELET

(Nem foglak bombázni mindenféle marketing baromságokkal, nem akarok neked eladni semmit és bármikor egy kattintással le tudsz iratkozni.)

A feliratkozásért cserébe azonnal megkapod az “Ingatlan eladás 7 lépésben” ajándék e-bookomat

3) Kolléga vagy, és szerepelnél egy következő részben?

Ha ingatlanos vagy, vagy a szakmához kapcsolódó szolgáltató és tetszik ez a fajta
„történet + ember + recept” vonal, és szívesen megmutatnád magad a saját elérhetőségeiddel, ügyfélvéleményekkel, akkor örömmel veszem a jelentkezésed.

Írj nekem privátban, vagy itt tudsz jelentkezni: OTTHON ÍZE projekt

📩 E-mail: sajatotthon@sajatotthon.com

Tóth Róbert – Ingatlanos Robi